Rossz hírek 3 - Hányás, hasmenés, kórház (03.26-27)

"Még mindig anya ír.
Pénteken reggel 1/2 7-kor hívtam Lacit, hogy mi újság, addigra anyámmal lebeszélte, hogy nappalra ő megy be, ő meg hazajön aludni egy kicsit, mert egész este Lacika mellett ült, igaz átaludta az éjszakát, jó szokása szerint. Anya 1,5 óránként hívott, mondta, hogy minden rendben, Lacika még kapja az infúziót, mert a vizelete még pozitív volt, valami ásványanyagok hiányoznak a szervezetéből, de ügyes, és jó kedve van. Már próbálgatják a teát kis mennyiségekben, és benne is marad. Aztán, hogy szólt a nővéreknek, hogy alig halad az infúzió, azok ránéztek, de nem állítottak semmit. Nézték a pisis zacskót is, de abban sem volt semmi. Egy óra múlva megint behívta őket, hogy még mindig nem halad az infúzió, és a zacskóba se megy semmi, csak a pelusba, nézzék meg, az tele van. Ennek hatására levették az infúziót is, és a zacskót is, ami a kis zacsiját már kicsípte, de haszna nem sok volt. Utána elkezdték próbálgatni a tápszert is, és azt sem hányta ki. Mi addig itthon aggódtunk, az apja aludt egy kicsit, aztán felkelt, és már ő is elpityeredett, na gondoltam jó lesz, akkor most már ki tartja, kiben a lelket. Ráadásul lázas is lett. Délután anya még hívott, hogy ne menjek be, majd ő marad éjszakára is. Persze én ezt már nem bírtam volna ki, úgyhogy 1/2 4-re jött tesóm vigyázni Emmára, mi meg mentünk be a kórházba. Én maradtam Lacikával, az apja meg jött haza Emmához. Lacika mikor meglátott elkezdett nekem panaszkodni. Mindenki mondta, hogy egy hangja nem volt eddig. Most meg nyöszögött, és bújt hozzám. Estig játszogattunk, sétálgattunk a folyosón, etetgettem kis adag tápszerrel, és hallgattuk a mellettünk lévő ágyban fekvő 5 hónapos kisfiú, Kevin sírását. 3 óra hosszát bőgött egy huzamban, a kutya rá sem nézett, agyonra leizzadt. Na, ezért hagytam volna magára a kisfiamat? Aztán elaludt 7 óra fele, és Lacikát is le tudtam fektetni 8 óra után. Közben Laci hívott, hogy már Nóri is hány az udvaron. Gyorsan terjed.
Kilenckor én is lefeküdtem egy betegnek fenntartott ágyra. A szomszéd szobában lévő roma anya mondta, hogy hiába fekszek le, nem engedik majd, mert neki is a földön kellett aludnia 3 éjszakát. Aztán egy estére hazament, és másnap arra jött be, hogy a gyereke ordít, és a kaka rá van száradva a fenekére. Ő akkor kért egy ágyat, hogy nem hagyja ilyen körülmények között magára a gyerekét. Érdekes, nekem nem szólt senki, hogy keljek ki az ágyból, pedig éjfélkor bejöttek megkérdezni, hogy este evett-e Lacika, mennyit, és hogy benne maradt-e. Meg akkor jutott eszükbe, hogy Kevin 5 óra óta nem evett.
Szóval én aludhattam az ágyon. Talán azért, mert nem roma vagyok? Pedig örülhetnének, hogy az anyuka foglalkozik a gyerekével, nem úgy, mint a kis Kevinnel, akire rá se néztek a szülei, mióta benn van. Amúgy a másik szomszéd szobában is volt egy roma kisfiú, 5 órakor mikor bementem, ment neki is az infúzió, mikor lefeküdtem, akkor is ránéztem, és ugyanúgy feküdt, meg se mozdult, az infúzió igaz haladt. 1/2 10-kor jöttek be először hozzá, és akkor vették észre, hogy lázas, és nincs vizelete. Szőrnyű! Le sem lehet írni, mennyire nem foglalkoznak a betegekkel ebben a kórházban. Igaz, közölték is, hogy nekik nincs idejük pesztrálgatni senkit. Pedig annyian voltak egyszerre ügyeletben, hogy meg sem tudtam számolni. Azért annyi idejük lehetne, hogy óránként ránéznek a gyerekekre. De ők inkább a pultnál ücsörögtek, biztos sok dolguk volt.
A lényeg, mi reggelig aludtunk, délelőtt Laci jött be hozzánk, mert elvileg mehettünk haza. 10 óra fele volt a vizit, mindent rendben találtak, és közölték délután haza engednek bennünket. Laci meg mondta, mi azonnal indulunk, majd visszajön a zárójelentésért. Persze a gyereket nem akarták kiadni anélkül, így egy kis rádumálás árán 15 perc alatt megírták a papírokat (érdekes, halad ez), és jöhettünk haza. Anyáékhoz mentünk ebédre, aztán Emma ott aludt, mi meg itthon. Anya kora délután hozta haza Emmát, mert sírdogált, és rosszul érezte magát. Fel is mentünk a nagy ágyba pihenni, de csak nyűglődött. Az apja hajtogatta, hogy biztos féltékeny, de nem az volt a baj. Megint hányt. Na, ekkor már Laci közölte, hogy ő feladja, nem bírja tovább. Szerencsére a hányás után jó kedve lett, és nem is fájt a hasa tovább. Kiderült, anyánál kávétejszínt ivott (ez a mániája), sikerült neki kikönyörögnie. Hát meg lett a hatása."-Anya

Rossz hírek 2 - Hányás, hasmenés, kórház (03.25)

"Ennek a bejegyzés erejéig átveszem a szót a gyerekektől.
Csütörtökön Emma már sokkal jobban volt. A szuri óta nem hányt, a hasa ugyan még ment, de már nem volt olyan vészes. Délután még sétálni is elmentünk, randiztunk az apjukkal a városban, utána meg az udvaron voltunk, a szomszédokkal beszélgettünk. Ekkor már éreztem, hogy nem vagyok valami jól, gondoltam én is elkaptam. Be is mentünk Lacikával, és lefeküdtünk. Lacika elaludt, én meg lejöttem, mert jöttek anyámék látogatni Emmát. Emma szaladgált, nevetgélt, tök jó kedve volt. Aztán elmentek, én meg felmentem Lacikához. Még aludt, de már forgolódott, és nyögdécselt. Mikor felkelt (kb. este 7 óra lehetett), felvettem és épp hogy kettőt léptünk az ágytól, már öklendezett is, és hányt. Na, teljesen kiborultam, azt sem tudtam, mit csináljak. Kivittem a kád felé, és ott akartam, hogy hányjon, de szegény csak kapaszkodott belém, és bújt hozzám, ha távolabb tettem, már üvöltött is. Telefonon hívtam Lacit, igaz a garázsban volt, de nem akartam Lacikával végigvonulni a házon. Be is jöttek Emmával, én már addigra bőgtem, mert még mindig nem tudtam, mi a francot csináljak. Vártuk, hátha nem hány többet. 2-3 hányás után (8 óra körül) eldöntöttük, hogy visszük Szolnokra a kórházba. Közben én is megkezdtem, alig értem a WC-re, már jött is ki belőlem minden. Laci hívta anyámat, hogy jöjjön Emmára vigyázni, mert megyünk Lacikával a kórházba. Szerintem 5 perc nem telt el, meg is jött. Lacikát nagy nehezen átadtam neki, mert nem akart elengedni sem. Sírt is, amíg öltöztem, összeszedtem ruhákat, meg törölközőket az útra, meg amíg hánytam, mert nem akart abbamaradni nálam sem. Gyorsan be is értünk, szegénykém elaludt a kocsiban, ilyenkor már rég békésen szokott otthon szundizni. Az úton nem is hányt, hanem mikor az apja kivette, akkor hányta le őt. A kórházban először gyorsan WC-t kellett keresnem, mert addigra már a hasam is ment. Ráadásul először a gyerekkel is rossz helyre küldtek, átmentünk egy másik épületbe, aztán onnan visszaküldtek, ahol eredetileg bementünk. Ott meg kijött egy "mindent lesza.ok" típusú asszisztens, és megkérdezte, hogy mi a probléma. Elmondtuk, hogy 7 óra óta hány a pici, és a testvére is beteg, valószínű tőle kapta el. Megkérdezte hányszor hányt, én 6-ot, az uram meg 10-et mondott. Ezután bement, és még kb. 1/2 óra hosszát várakoztattak. Átmentek a vizsgálóba, aminek nyitva volt az ajtaja, úgyhogy végig hallottuk, hogy fecserésznek, telefonálgatnak... Laci is kezdett beidegesedni, mondta 5 percet ad még nekik, aztán bemegy. Addigra behívtak bennünket, csak én mehettem be Lacikával. A doktornő köszönés helyett azzal indított, hogy akkor most hányszor hányt, mert nem mindegy. Jól felhúztam magam, és közöltem vele, nem számoltuk hanyadiknál járunk, és azt sem tudtuk hol ér véget az egyik hányás, és hol kezdődik a másik, de legyen 6. Csak húzta a száját, és elkezdte vizsgálni. A végén közölte, a gyereknek maradni kell, de én nem lehetek vele, mert beteg vagyok. Na, ekkor végleg elszakadt a cérna nálam, és elkezdtem bőgni. A gyereket bennhagytam, és szóltam Lacinak. Én nem tudtam elmondani, mi a helyzet, így a doki nagy nehezen előadta, hogy Lacika kezd kiszáradni, infúzió kell neki, és maradnia kell anyuka nélkül. Én mondtam, hogy nem fogom egyedül itt hagyni, mintha éreztem volna, mennyit törődnek majd vele. A doktornő nagy pofával mondta, hogy másnak is van ott egyedül a gyereke, én meg közöltem, hogy csak ám nem az enyém! Az orvos hajtotta, hogy ne vigyük haza, így Laci vállalta, hogy majd ő marad. Ebbe belement az orvos is, és én is. Aztán vért vettek Lacikától, én már ezt nem bírtam nézni sem, kimentem, Laci kínlódta végig az egészet. Kijöttek, kezembe vettem Lacikát, és bőgve vittem fel a csecsemőosztályra, ahol az ajtóban kivették a kezemből, és én még jobban elkezdtem sírni. Még itthon is alig tudtam elmondani anyámnak, mi volt. Összeszedtem Lacika holmijait, amit az apja vitt be a kórházba. Aztán anyával elmentünk az ügyeletre, mert itthon megint rámjött a hányás. Nem is tudom, hogy bírtam a kórházban visszatartani. Kaptam oltást, és nekem is B 6 -ot javasolt, meg Smectát, mint Emmának. Aztán hazajöttem, megfürödtem és lefeküdtem, de csak forgolódtam az ágyban. Laci egyszer hívott, hogy pihenjek nyugodtan, mert Lacika alszik, miközben csepeg neki az infúzió, és majd reggel hív. Emma fél kettőkor felkelt, hogy fáj a hasa, és fél óra múlva ő is hányt megint. Szerencsére csak egyet, aztán ő tudott aludni tovább mellettem. Szegénykém kereste Lacikát az ágyában, ami üres volt, úgyhogy el kellett neki magyarázni, mi történt. Én nem tudtam semmit aludni, minden kavargott a fejemben. Mostanában sokat panaszkodtam az uramnak, hogy kezdem már unni itthon, minden nap egyforma, takarítás, mosás, vasalás, főzés, csak a két gyerek, kéne már nekem valami változatosság. Hát megkaptam!!! Most már inkább visszatérnék az unalmas hétköznapokhoz!"-még mindig folyt. köv.-Anya

Rossz hírek 1 - Hányás, hasmenés, kórház (03.22-24)

"A múlt héten egészen 2 napot voltam oviban. Hétfőn és kedden is ott aludtam, nagyon ügyes voltam, nem volt velem semmi gond. Anya uzsonna előtt, ébredés után már jött is értem.
Szerdán viszont elkezdődött a kálváriánk. Reggel készülődtünk a reggelihez szokás szerint, én meg elkezdtem hajtogatni anyának, hogy fáj a hasam. Persze, ha enni kell, akkor ezt mindig kitalálom, hátha megsajnál anya, és nem kell ennem. De most kivételesen tényleg fájt, csak nem hitte el. Meg is reggeliztünk, és már épp indultunk volna az oviba, mikor csak mondtam, hogy nagyon fáj, és hányni kell. Abban a pillanatban el is kezdtem "okádni" (ezt a szót én használom), és szinte abba sem bírtam hagyni. Apa hazajött, de addigra jobb kedvem lett, és abbamaradt a hányás. Aztán csak elkezdődött újra, és már a hasam is ment, úgyhogy hívtuk apát, hogy mégis elvisz anya a dokihoz. Szerencsére nem volt senki, nem kellett várakozni. A vizsgálat közben is rám jött a hányás, úgyhogy a dokinéni is látta a tényeket. Egyébként már úgy is fogadott, hogy nem tán hánysz Emma? Állítólag valami vírus van a városban. Minden gyerek és utánuk a felnőttek is elkapják. Sőt mikor kezdtük az ovit, az óvónéni is mondta jó kedvűen, hogy a múlt héten alig volt valaki, mert egy hányás-hasmenéses vírus söpört végig a gyerekeken, de már mindent lefertőtlenítettek. Reméltük megússzuk, de mégsem. Szóval a doktornéni megvizsgált, és utána közölte, hogy szurit kapok. Én kiabáltam, hogy ne, pedig anya szerint nem is emlékezhetem, hogy milyen, mert két éves korom előtt kaptam utoljára. Na, mikor beszúrta a tűt elkezdtem üvölteni. És a sírást sem akartam abbahagyni. Így anya alig hallotta, miket mond a dokinéni. Magne B6-ot, Smectat és Normafloret írt még fel nekem, meg diétáznom kell, ami amúgy is megy. Hazafele annyira fájt a combom, hogy anyának kellett cipelnie a kocsiig, aztán meg be a házba, és utána még egész délután sírtam, ha lábra kellett állnom. Aludni is a mesenézés közben aludtam egy fél órát, amúgy egész délután semmit. A hányás abbamaradt, de a hasmenés nem. Estére teljesen kikészültem, pedig apa megengedte, hogy megnézzem a Barátok 2 részét (mindig csak egyet lehet), de én már 1/2 8-kor közöltem, hogy fáradt vagyok, és aludjunk. Az éjszakát átaludtam, nem volt semmi gond.-folyt.köv. "-Emike

Vágás, Sándor nap (03.20-21)

"Szombaton megint anyával voltunk hármasban, mert Elekes mamiéknál disznóvágás volt. Apa korán reggel elment, mi meg itthon voltunk. Délelőtt összepakoltunk, aztán anya vasalt, mi meg játszottunk Lacikával. Most ez az egyik kedvenc elfoglaltsága. Lop egy újságot, és darabokra tépi szét. Legalább hasznosítja, mert mióta két gyerkőce van anyának, úgyse tud egyet sem kiolvasni. Ebéd után aludtunk egyet, és utána mi is elmentünk a vágásra. Már mindennel kész voltak, csak a vacsora várt bennünket. Jókor érkeztünk. A husilevesből mind a ketten sokat ettünk, aztán én befejeztem az evést, de Lacika nem akarta abbahagyni. Folyamatosan morgott a kajáért. Kapott egy kenyérhéjat, azt teljesen szétrágta, alig maradt belőle. Az sem volt elég neki. Anya még adott neki a töltöttkáposzta belsejéből. Gondolta nem lesz ennek jó vége, majd este fájni fog a hasa. Szerencsére nem így lett, jót aludt éjszaka. Vacsora után jöttünk is haza, mert apa fáradt volt a sok munkától. (vagy a sok sörtől?)

Ma reggel megreggeliztünk, anya Lacikával még javában evett, én meg az ülőgarnitúra hátámlájára felmásztam, és nevettettem Lacikát. A virágok közül kukkoltam neki.Délelőtt Kengyelre mentünk Erzsi mamiékkal Berta papát felköszönteni Sándor nap alkalmából. Lacika miután megérkeztünk evett egy banánt, állandóan csak eszik, utána meg dédimami fogta. Én meg szaladgáltam ki-be, egyszer el is estem, meg beszélgettem dédiékkel, mindenről fecsegtem nekik. Amikor meg Erzsi papa felvette Lacikát, nem bírtam nézni, és én is felkéredzkedtem a kezébe. 11 óra után indultunk haza, persze én nem. Erzsi mamiékhoz mentem, és most délután ott is alszom."-Emike

Első hét az oviban (03.16-19)

"Kedden apa jött haza Lacikára vigyázni, mi meg anyával elindultunk szokatóra az oviba. Az első fél órában nem akartam leszakadni anyáról, de mivel mondta, hogy ma még nem megy haza, nem hagy ott, lassan kezdtem elengedni. Először az óvónénivel játszottam, aztán Imikével aki a bölcsiben is barátom volt. Utána mondókás foglalkozás volt, majd egy kisfiúnak ünnepeltük a 7. szülinapját. Igen, az én ovimban ilyen vegyes csoportok vannak. Hát, hozzám képest jó öreg volt a szülinapos kisfiú. Na, ekkor már az ünnepelt asztala elé ültem, és onnan figyeltem az eseményeket, igaz a többiek a szőnyeg körül messzebb ültek. Összebarátkoztam a virágos kislányokkal, ők lettek a kedvenceim. Egyébként Grétinek és Letinek hívják őket, testvérek, de a nevüket nem tudtam még megjegyezni, csak egyforma virágos pulcsiban voltak, erről neveztem el őket. A tortaevésnél már ügyesen leültem velük az asztalhoz, anya meg jó messziről figyelt engem. Délelőtt még kimentünk az udvarra, anya ott már azt sem tudta merre járok, olyan messze elszaladgáltam a gyerekekkel. Utána megebédeltünk, nagyon ügyesen magamtól ettem (amit itthon nem akarok, mióta kistesóm van, ha őt etetik, akkor engem is etessenek). Ebéd után meg jöttünk haza.
Szerdán nem volt aki Lacikára hosszabb ideig vigyázzon, csak Elekes mama tudott egy fél órára elszaladni. De anyával már előző nap megbeszéltük, hogy maradnom kell, csak elvisz az oviba, és ott is kell hagynia. Itthon még azt mondtam, hogy jó, és ott is akarok aludni. Így vittük az ágyneműmet, de mire odaértünk meggondoltam magam. Bemenni ügyesen bementem a csoportba, aminek a neve Ficánka, de mondtam anyának, hogy ebéd után jöjjön értem. Integettem neki az ablakból, és ő hazament. Ebéd után Lacikával jöttek értem. Az óvónénik mondták neki, hogy ügyes voltam, nem volt velem semmi baj.
Csütörtökön reggel már Lacika is elkísért, és még fel sem vettem a szobacipőm, mikor mondtam anyának, na szia én megyek be. Úgy szólt rám, hogy a cipő nem kéne? Felvettem, köszöntem neki, és bementem. Délbe megint jött értem, úgy beszéltük meg, hogy csak hétfőtől kell ott aludnom.
Pénteken nem volt ovi, mert valami óvódapedagógus nap volt, így anyával itthon voltunk. Vagyis délelőtt kimentünk a céghez, szétnézni egy kicsit, meg anya kikapcsolódni, mert ez a szokatós hét kikészítette egy kicsit. Szerencsére végre megjött a jó idő, így délutánonként jókat tudtunk sétálni Lacikával hármasban, amíg apa kertészkedett. Boltokba is bementünk, most a kedvencem a DMD (DM), mert ott van kis kocsi amit tolhatok egyedül."-Emike

Elekes maminál, Budapest (03.13-15)

"Szombaton Elekes mamiékhoz mentünk. Apa már korán elment, mi meg reggeli után összepakoltuk a házat, és összeszedtük a cuccunkat, aztán hívtuk apát, hogy jöhet értünk. Birkapöri főtt bográcsban, meg mami husilevest főzött nekünk, mert azt én is, és Lacika is szereti. Délelőtt átmentünk Elekes dédihez, beszélgettem vele egy kicsit, meg ettem csokit, és banánt, Lacika meg babapiskótát. Anya örült neki, hogy ebéd előtt teletöm bennünket. Aztán Lacika elaludt mamánál, én meg Nórival rosszalkodtam, és kifestettem vele a körmöm. Fél egyre elkészült az ebéd, és a levesből jó sokat bezabáltunk Lacikával. Utána én ott aludtam mamival, apáék meg hazamentek. Este megint úgy vacsiztam, hogy nem bírtam megülni egy helyben. Ki volt húzva az ágy a nappaliban, és én felmásztam rajta az ablakba, aztán mikor megrágtam a falatot, lecsúsztam a következőért. Anya már megőrül ezektől a szokásaimtól.

Vasárnap Budapestre mentem Elekes mamiékkal. Öregkeresztéket látogattuk meg. Sokat nem tudtam velük beszélgetni, mert mire odaértünk, már nemsokára ebédeltünk, utána meg aludtam, és ébredést követően szinte azonnal indultunk haza. Kaptunk tőlük sok szép ruhát, könyveket, és játékokat. Köztük én egy sminkkészletet is, amit itthon még aznap este kipróbáltam. Ilyen szép lettem. Aztán felpróbáltam a szalmakalapot is, amit a ruhák között találtam. Hétfő reggelre anya arra kelt, hogy felfázott. Egész reggel csak szenvedett, így engem apa elvitt csavarogni. Anya meg bevett egy gyógyszert, ami teljesen kiütötte, és mivel Lacika is elég nyűgös volt, el is aludtak. Délre hazajöttünk, megebédeltünk, és délután megint elaludt az egész család. Utána anya jobban lett egy kicsit, és kezdtünk készülni az ovira."-Emike

Vége a bölcsinek (03.09-12)

"A múlt hét eleje még Lacika gyógyulásáról szólt, én viszont már meggyógyultam, így kedden mehettem a bölcsödébe. Igaz ezen a héten kezdtem volna az óvodát, de nem volt aki Lacikára vigyázzon, meg a doktornénitől is március 12-től kaptam igazolást.

Csütörtökön, az utolsó bölcsis napomon, anya jött értem. Elbúcsúztam mindenkitől, a barátaimtól és a gondozónéniktől. Főleg Marietta nénitől, aki agyon puszilgatott, és azt mondta, hiányozni fogok neki. Hát, ő is nekem. Anya összeszedte az összes cuccomat, és elköszöntünk. Hazafele még beugrottunk a boltba, és mikor hazaértünk apa közölte, hogy vendégeink lesznek. Szuper, Anett (az óvónénim) és Gyurci jött el hozzánk. Egy darabig ügyesek voltunk, aztán Lacika kezdett nyűgös lenni, én meg elkezdtem rosszalkodni. Anetten ugráltam, és hiába szóltak rám, nem tudtam viselkedni.
Pénteken családostul elmentünk a tanácsadásra. Nekem a 3 éves mérésem volt, és még egy papírt is kitöltöttek, hogy mit tudok 3 évesen. 14 kg és 98 cm vagyok. Aztán Lacikát mérték, ő 9,65 kg és 77 cm. Szerencsére a doktornénihez most nem kellett mennünk, így gyorsan végeztünk. Utána Lacikát kivittük Elekes mamához a dolgozóba, ő vigyázott rá, amíg mi bementünk a központi oviba a határozatért, hogy 16-tól oviba mehessek. A központi oviban találkoztam Mentával, akivel egy bölcsibe jártunk, és ott akartam maradni játszani vele. Persze nem lehetett, mert mi mentünk az én ovimba. Na, az meg elsőre egyáltalán nem tetszett. Anyáék leadták a papírt, utána benéztünk a csoportomba. Egy mukkot sem szóltam, csak anya ölében ültem, és nézelődtem. Anyáról le sem lehetett szakítani. Volt egy kislány aki jött barátkozni, Grétinek hívják, megmutatta a mosdót, és a többi csoportot. Aztán apa elment Lacikáért, és mikor visszaért, már indultunk is haza. Itthon közöltem anyával, hogy nekem a Menta ovija sokkal jobban tetszik, és hiába fog otthagyni az oviban, én úgysem fogok csinálni semmit sem. És a mosdót sem kellett volna megmutatni, mert magamtól is láttam, mikor bementünk. Szóval teljes ellenállással kezdtem az ovit! Este apa hazahozta a Lada Nivát, amit magának vett a téglagyárba szaladgálni, hogy a mi autónk ne legyen állandóan tiszta kosz. Egyből ki is próbáltam!Aztán kineveztem az én autómnak. Nagyon jó, mert mindent lehet benne kapcsolgatni, és csinálni, apa nem szól rám. Csak egy kicsit még koszos, úgyhogy majd ki kell takarítani!"-Emike

Betegségünk története, felülés (03.05-08)

" Már csütörtök délután kezdett megmutatkozni, miért is volt hőemelkedésem a hét elején. Elkezdtem köhögni, folyt az orrom, és megint lázas lettem. Péntek délelőtt egy kicsit játszottam Lacikával, aztán mikor anyával felmentünk, és ő elkezdett vasalni, lefeküdtem az ágyukba TV-zni. Mikor bejött, hogy kapcsol nekem mesét, már aludtam is. Mikor felébredtem, azt mondtam, hogy "NEM AJUDTAM, CSAK NAGYOT PIHENTEM!" Aztán a délutáni alvás után elmentünk megint a doktornénihez. Pirosabb lett a torkom, és azt mondta, csak nem ússzúk meg, el kell kezdeni az antibiotikumot szedni. Anya megjegyezte, hogy reméli Lacika nem kapja el. Hát nem így lett. Én a gyógyszer vagy a pénteki sok alvásnak köszönhetően szombatra sokkal jobban lettem. Délelőtt Lacikával játszottam, délután meg apa meghívott bennünket a cukrászdába. Nóriék is jöttek, úgyhogy jól éreztem magam. Lacika viszont nem nagyon, állandóan csak bújt anyához, és feltűnően csendes volt. Anya már gondolta, hogy beteg lesz ő is. Mikor hazaértünk, volt is egy kis hőemelkedése, de estére magától elmúlt. Vasárnap délelőtt átmentünk a kengyeli dédihez (nekem lengyeli), és ott is megjegyezték, hogy Lacika elég nyűgös. Délutánra fel is ment a láza, köhögött és "fiknyos" is lett. Este se nagyon tudott aludni, csak forgolódott. Így hétfőn reggel ő következett a dokinál, rám addig Elekes mama vigyázott. Lacikának is ugyanaz a baja lett, mint nekem, ő is antibiotikumot kapott. Hétfőn este már jobbat is tudott aludni. Csak az orrszívást, orrba fújást és csepegtetést nem szereti. Hangosan ordít, hiába mondom neki, hogy az nem fáj!"-Emike

"Szombaton délután a cukrászda után megtört a jég és végre felültem magamtól. Anya az ágy közepére tett egy játékkal, és kiment Emmával, mert pisilnie kellett. Mire visszajött én az ágy közepén ültem. Na, gondolta erről lemaradt, el se tudja képzelni, hogy csináltam. Még jó, hogy nem estem le. Aztán lefektetett, és megmutattam neki, hogy megy ez. Még kétszer megcsináltam. Azóta egyszer sem, lehet a betegség gyengített le. De azért majd összeszedem magam!"-Lacika

3 évesen

"Most én is összefoglalom, mit tudok, így 3 évesen, ne csak mindig Lacika büszkélkedjen.
Gyorsan tudok futni, szaladni, bár anya mindig rám szól, hogy előbb-utóbb el fogok esni. Tudok ugrálni, mint a nyuszik, forogni, 3 kerekű biciklit hajtani.
Az öltözködéshez még kell segítség, anyának meg kell mutatnia a ruhák elejét, utána már fel tudom őket venni magamtól is, csak nagyon lassan haladok. A cipőket magamtól is felveszem, és a vetkőzés is megy.
Kedvenc játékom mostanában a kirakó. Elég sokáig lekötöm magam vele. Szeretek számítózni, bár a kezdeti lelkesedésem picit alábbhagyott, és kevesebb időt töltök gép előtt. Szeretek rajzolni, de még nem nagyon vehető ki, mit is akarok lerajzolni. Talán csak a napocska a kivétel, mivel köröket már szépen rajzolok, és onnan már csak pár csík a napocskáig. Kifestőzni nem szeretek, csak szétvágom őket. A vágás is a kedvenceim közé tartozik, szinte minden este beterítem a lakást, az apró kis vágásaimmal. És anya celluxát is mindig ellopom, és körberagasztom vele az asztalt. Utána megkérdezem: "ANYA, ÜGYE MILYEN SZÍP LETT?" Anya meg "boldogan" válaszolja "nagyon kicsim".
Szerepjátékokat is játszok, legtöbbször boltba megyek a motorommal, ráakasztok egy szatyrot, és bevásárolok anyának. Vagy a Zsuzsi baba az én gyerekem, és ha beteg (általában az, ha én is), akkor megmérem a lázát, beadom neki a gyógyszert. Néha ha magam játszom, akkor kitalálok magamnak egy barátot, akivel beszélgetek, vagy egy nagy másik tesót, akinek értelmetlen neveket találok ki.
Tudom ki a fiú, és ki a lány, ennek megfelelően azt is, kinek van fütyije, és punija.
Nagyon sokat tudok dumálni, reggeltől estig, be sem áll a szám. Anyáék néha már az esti TV-zés közben rám szólnak, hogy legalább egy kicsit maradjak már csendben, de nem megy. Egész hosszú mondatokat, sőt történeteket tudok előadni, amiknek anyáék szerint sose lesz vége.
A bölcsiben nagyon sok mondókát megtanultam, és tanítottam meg anyáékkal. Így most már együtt tudjuk mondani Lacikának, nem úgy, mint mikor én voltam pici, anyáék alig tudtak párat.
Az étvágyam 3 éves koromra sem jött meg, csak a húslevest és a kocsonyát szeretem. Az összes többi kaja, nem finom, büdös, és kifele forog a számból.
És a legfontosabb, hogy nagyon-nagyon szeretek mindenkit. Anyáékat, tesót, mamáékat... , mindenkit a bölcsis csoportból. Állandóan hangoztatom is: "ANNYIJA SZEJETJEK ANYA!" vagy "ÚGY SZEJETJEK KICSIM"( ezt Lacikának szoktam). De el is várom, hogy viszont szeressenek, szeretek bújni, és puszikat kapni! És jó nagy tesó is vagyok. Szeretek Lacikával játszani, és gondoskodni róla. Játékokat adok neki, törölgetem a kis száját, orrát. És mindig megnevettetem.
Na, ilyen lettem 3 éves koromra! "-Emike

Bölcsis szülinap (03.04)

"Csütörtökön reggel azzal ébredtem, hogy vinnem kell a tortát a bölcsibe. Anya mondta, hogy nem kellene menni, mert nem vagyok valami jól, de én csak erőlködtem, hogy ezt nem szabad kihagynom, mégis csak a 3. szülinapom van, és ezt a bölcsiben is meg kell ünnepelnem. Így anya délig engedett, ebéd után haza kellett jönnöm, és péntekre is ki kellett jelentkeznem. Délelőtt azért sikerült megünnepeltetnem magam. Benikétől mikor megérkeztem kaptam egy macit, ami nagyon tetszik, és azóta már csatlakozott is az alvós állataimhoz. Én meg vittem a Fifis tortámat, ami az itthoninak a kicsinyített mása volt. Leültünk az asztal köré, meggyújtottuk a gyertyákat a tortán, és el is énekeltük az ég a gyertya éget, ami itthon elmaradt, de hát a csoporttal sokkal jobban megy. Aztán elfújtam a gyertyákat, Marietta néniék felvágták a tortát, és elkezdtünk enni. Anya csak nézi a képeket, amiken úgy látszik, mintha ettem volna belőle, mert itthon nem nagyon, csak a tetejét nyalogattam, ami a bölcsiben sem maradhatott el természetesen. Aztán játszottunk még egy kicsit, és ebéd után Elekes mama jött értem, mert reggel ráparancsoltam apára, hogy csak ő vihet haza." -Emike

Beteges szülinap (03.01-03.03)

"Hétfőre beteg lettem. Vagyis már vasárnap délután mutatkoztak a jelei. Anya vasalt, én meg lefeküdtem a szobájukban az ágyukra. Mikor végzett, akkor meg állandóan hozzábújtam, és azt ismételgettem, hogy "ANYA, ÉN ANNYIJA SZEJETJEK!" Gyanús lettem neki, és kérdezgette, mi baj van Emike? De én csak annyit válaszoltam, hogy "NEM TUDOM." Gondolt egyet, és megmérte a lázam. 38 volt. Így hétfőn apával a dokinéninél kezdtem. Egy kicsit pirosnak találta a torkom, írt fel antibiotikumot, de azt mondta, ha nem megy fentebb a lázam, akkor ne kezdjük el szedni, mert 3 hete is azt kaptam. Úgyhogy bölcsibe se mehettem, itthon voltunk anyával. Délelőtt elkezdtünk sós sütit sütni, vagyis kikevertük a tésztáját, és kiszagattuk együtt. Nyakig lisztes lettem. Aztán amíg aludtunk, anya kisütögette a tallérokat. Délután jó kedvem volt, és lázam sem volt. Anya elakart menni Lacikával a boltba, de nem engedtem, hogy engem kihagyjanak belőle. Így családostul mentünk el. Meg is lett az eredménye, mert estére megint lett hőemelkedésem. Kedden egész jó napom volt, a betegség jele sem látszott, csak délben hisztiztem egy órát. Szerda reggel is jól ébredtem, és anyáék úgy döntöttek, hogy mehetek a bölcsibe. Legalább tudnak készülni a szülinapomra. Mikor hazaértem a bölcsiből, már vártam a vendégeket. "MIKOJ JÖNNEK MÁJ! TEJE LESZ A HÁZ!" Anyáék el is készültek mindennel. Disznótorost sütöttek, és szépen megterítettek. Mielőtt megérkeztek volna a vendégek, ők felköszöntöttek engem. Kaptam fifis kirakót, átmeneti magasabb szárú cipőt, és óvódai tornacipőt, hajcsatokat, cicás fogkefét és gyümölcsös fogkrémet szintén az oviba, és foszforeszkáló csillagokat, meg holdakat a szobámba. Utána Erzsi mamiék futottak be. Tőlük autós ülést kaptam, így az enyémet Lacika örökli meg. Szegény, neki mindig az általam már használt jut. Végül megjöttek Elekes mamáék, Elekes dédivel, és Nóriékkal. Na ekkor már megőrültem, a sok embertől, és az ajándékokat sem akartam elvenni. Pedig sok szép dolgot kaptam tőlük is. Ruhákat, pólókat, melegítőket, még egy cipőt, egy adidast, pizsit, törölközőket az oviba... Ja és sok virágot is! De én csak a függöny mögé bújtam. Aztán apa behozta a tortám, amin fifi volt. Erre már előjöttem, és mihelyt letette a tortát el is fújtam a gyertyákat. Ezért meggyújtotta újra, és még egyszer el kellett fújnom. Úgy volt, hogy eléneklem az "ÉG A GYEJTYA ÉG, HÁJOM GYEJTYA ÉG, HÁJOM ÉVES KOVÁS EMMA" dalt, de ez is elmaradt, mert nem volt kedvem. Utána a felnőttek megvacsiztak, és csak aztán vágtuk fel a tortám. Én nem ettem belőle, csak a tetejét szedtem fel az ujjammal, és nyaltam le. Aztán eszembe jutott, hogy Nóri nem vett nekem ollót, pedig megígérte. Szóvá is tettem neki, és kiderült, vett, csak otthon hagyta. Amikor hazavitte dédit, el is hozta, és kipróbáltam Erzsi papával. Közben Lacikát mindig volt aki fogja, a többiek beszélgettek, meg iszogattak az egészségemre, de úgy látszik nem eleget, mert még betegebb lettem. De erről majd legközelebb beszámolunk! Minden esetre a szülinapom nagyon jó volt!"-Emike

8 hónapos

"8 hónapos lettem, igaz február 29-e nem volt, de azért valamikor csak betöltöttem. Most pedig a szokásos havi összefoglaló következik.
Ülni tudok stabilan. Ha megunom, akkor előre dőlök, de már tudatosan, nem fejre, vagy orra esem, hanem szépen a kezemmel megtámasztom magam. Oda-vissza gurulok, kúszok. Mindenhova eljutok. Ha anyáék nem zárják kilincsre az ajtót, akkor kinyitom, és anyáék szobájából átkúszok Emike szobájába. Négykézlábra állok, és hintázok előre-hátra. Magamtól még nem ülök fel, és nem is állok fel, de ha anya az ágy széléhez állít, akkor tudok magamtól is állni, illetve ha fogja a két kezem, akkor is. Legújabb elfoglaltságom a kompozás. Így a lakás bármelyik részét meg tudom közelíteni. Le tudok pakolni mindent amit elérek, ennek anyáék különösen örülnek. Tudok Emmával kergetőzni. Ő megy a motorjával, én meg utána a komppal.

A hangom az egyre erőteljesebb. Ha valami nem tetszik, akkor hangosan kiabálok. Ha kaját akarok, akkor mint a kis kutya morgok, valami "HAMM"-hoz hasonlót ismételgetek. Emmával imádok kukucskálósat játszani. Letakarja a fejem pelussal, vagy törölközővel, én meg lehúzom róla, és hangosan nevetek. A szótáram lassan bővül, az "EJ" és "EH" mellé a "KAK", "HAK" és "EMA" hangokat próbálgatom egyenlőre.
Próbálkozom a tapsolással is, ha sikerül úgy összecsapni a kezem, hogy hangot is kiad, akkor nagyon örülök neki. Vagy két játékot ütögetek egymáshoz, az is jó muri.
A napi 3-4 etetés helyett, én hatszor eszem, vagy többször, ha azt is beleszámítjuk, hogy ha anyáék esznek, akkor én is kérek belőle. Így még mindig nem múlt el a bukás, bár már azért mérséklődött egy kicsit. A cumisüveget magam is tudom fogni, egyedül iszok belőle, és ha elég volt, akkor jól eldobom.
Az éjszakákat még mindig átalszom, de nappal csak 2-3 órát alszom.
Fogacskám még mindig nincs egy darab sem."-Lacika

Murányiéknál, ollós sztori ...(02.25-28)

"Múlt hét csütörtökön Murányi Lacikáékhoz mentünk vendégségbe. Megérkeztünk, és én már mentem is Lacikával játszani. Vittem neki kis vakondos kirakót, és azt kezdtük el kirakni. Aztán játszottunk tűzoltósat, ettünk-ittunk, rohangáltunk ki-be a szobájából. Nagyon jól éreztük magunkat. Addig anyáék beszélgettek, már amennyire tudtak tőlünk, és a mi Lacikánktól, ugyanis elveszett a cumija. Apa haza is ment volna érte, de nem találta. Persze anya megtalálta, mihelyt hazaértünk, az újságtartóba esett, csak apa nem tudja ezeket a dugi helyeket.
Pénteken anya megint tornázni ment, ránk Erzsi mami vigyázott, és jött vele Mari meg Karesz is. Közben volt egy kis balhé is, mert az ollómmal hadonásztam, és majdnem a szemembe szúrtam vele. Apa hiába szólt rám többször is, nem fogadtam szót. Kikapta a kezemből az ollót, és eltörte, aztán meg a kukába dobta. Erzsi mami egyből megsajnált, apa meg kiakadt, hogy neki van igaza. Miután anyáék is megérkeztek, nekik is elmeséltem a dolgot, de Nóri megígérte, hogy a szülinapomra kapok tőle egy nekem való ollót. Így meg is nyugodtam.
Szombaton anyával voltunk hármasban, mert apa melózott a cégnél. Felújítás van, és a pakolásban segítkezett. Csak este ért haza, már nagyon vártuk.
Vasárnap végre együtt reggelizett a család. Lacika már evett előttünk, de persze mikor mi neki kezdtünk, ő is nyitogatta a száját, mint egy kis fecske bébi. Megsajnáltam, és adtam neki pár falat sajtot és kenyeret. Délelőtt apát rábeszéltem, hogy menjünk el Szuperékhez a játék fényképezőmért, amit a múltkor otthagytam. Hiába mentünk, mert nem voltak otthon. Egyből hisztizni kezdtem, ezért mondta, hogy még elszaladunk Erzsi mamiékhoz. Persze onnan meg nem akartam hazajönni, így ott aludtam délután. "-Emike